jim morrison verseit szavalja2010.03.12. 19:31, becks
Az első, (amerikai) mozikban is bemutatandó nagy Doors-dokumentumfilmnek Johnny Depp a narrátora, aki a filmzenelemez kedvéért Morrison-verseket is szavalt, és pont annyira büszke minderre, mint bármelyik másik szerepére.
Az első nagy, teljes játékidejű és mozivászonra tervezett dokumentumfilmet a Doorsról Tom DiCillo rendezte; a When You're Strange az 1965-ös megalakulás és Jim Morrison 1971-es halála között követi a zenekart (amely egyébként csak 1973-ban oszlott fel, majd később többször összeállt, mármint részlegesen). Természetesen a másfél órában rengeteg ritka, sőt, a nagyközönség által még soha nem látott felvétel szerepel. A film narrátora a Doors-rajongó Johnny Depp, aki a honlapon így lelkesedik: "A hipnotikus felvételeket nézve úgy éreztem, mintha azt tapasztalnám meg, amit maga Jim, John, Ray és Robby átélt. Rockandroll-dokumentumfilm, vagy akár bármilyen dokumentumfilm ennél többet nem érhet el. Büszke vagyok arra, hogy részt vehettem ebben, pont annyira, mint bármilyen más szerepemre."
A film néhány fesztiválon már futott, Berlinben látta John Densmore dobos is, tetszett neki, különösen az, hogy viszontláthatta, hogy milyen volt kezdetben Jim Morrison: ártatlan és félénk. Amerikában hamarosan bemutatják néhány városban, ha sikert arat, akkor szélesebb körben is. A bemutatóhoz időzítve kiadnak április elején egy filmzenelemezt, ezen stúdió- és koncertfelvételek és eredeti interjúrészletek mellett Johnny Deppet is hallhatjuk majd, aki több Morrison-költeményt is elszavalt. (A számlista itt látható.) Továbbá újramaszterelve megjelenik két koncertlemez dupla vinylen.
A Jim Jarmusch operatőreként is ismert rendező (Hátulról mellbe, Holdfényszelence, Valódi szőke, Csapnivaló) örül annak, hogy dvd-n csak hónapok múlva adják ki a filmet, szerinte ugyanis fontos, hogy nagyban (ahogy írja: "NAGYBAN") lássák a nézők a zenekart, amely maga is akkora volt, hogy megérdemli ezt.
|